Napjátékok, naplevelek

Napjátékok, naplevelek

 

Egy-egy tárgyba beleakad az idő.

A láb meg egy láthatatlan hurokba.

Úgy nyitom meg őket, mint az ablakot

egy régi szobán, megtörténtünk sorra.

Az egyik könnyen nyílik, a másik nem

adja magát, torokban megrekedt hang.

Persze, átveszem a levelet, meg ha

kell, vidd a kabátomat is, nyugodtan,

mert az első néhány napon fázni fogsz,

azt mondják, és úgy könnyebb továbbmenni,

ha valamit elhozhatsz abból, ami

nincs. Nagyon nehéz volt gyávának lenni.

Ott maradni, hallgatni, elviselni,

nem menni, nem rombolni, megalkudni,

amikor már minden rossz irányba megy –

akkor lesz, meglátod, a legnehezebb.

Képtelen sorsok lógnak a falamon.

Csupa vakablak, nincs mögöttük világ.

Játszunk életeket, reggeli napfényt,

túlélést, ha kell, napi feltámadást.