6. Sötétkamra – Előhívott versek (Magyar Napló Kiadó, 2013.)

A kötet illusztrációit S. Horváth Ildikó grafikusművész készítette.

“Ahogy a sötétkamra a filmelőhívás helye, úgy minden léleknek vannak sötét kamrái, amelyekből az emlékezet hívja elő a képeket. Ezeket a rejtett szobákat időnként ki kell szellőztetni, hogy átjárhassa őket a levegő és a fény. Az emlékek mindig valamiféle hiányt jeleznek, hiszen emlékké az válhat, ami már nincs. A szerző legújabb kötetében személyes és „személytelen”, vagyis egyetemes hiányokból épít lélegző, létező világot.”

A kötet előszava: 
“Mirtse Zsuzsát kezdettől fogva a hiteles létezés és az emberi kapcsolatok üveg-törékenysége foglalkoztatja leginkább. Ezekből a cserépszilánkokból építi tovább most is költői világát, bekapcsolódva a magyar költészet hagyományába, amely képes a hiányt, a veszteséget a teljességnél teljesebbként felmutatni. 

A költőnő harmadik verseskötetében, mint azt a címe is előrevetíti, a lélek fekete dobozából merít, olyan rétegekből, amelyek a személyes életfolyam medre alatt húzódnak. Az egyéni sorsok alól pedig egy mindannyiunkban rejtőzködve munkáló, közös világ ősképeit-tartalmait hívja elő és tárja elénk, hangja mégis személyes – ebből a kettősségből eredhet lírájának egyedisége. 

Ezeket a verseket, akár az ókori bronztükröket, érdemes forgatnunk: hátlapjuk domborműves alakjai bizony előmerészkednek, és belevetülnek saját tükörképünkbe. Időzzünk hát el a látottak felett, és ne feledjük: az óceán lefelé sötétedik – ez a kötet nemcsak a drámaiságának köszönheti alapvető tónusát, de a merítkezés mélységének is. Márpedig amit felszínre buktatnak belőlünk ezek a versek, azzal csakis gazdagabbak lehetünk.”