Anna Ahmatova kései levele

Komor ma, kedves, pedig minden télen
Ugyanott árulnak még ma is gesztenyét,
Néva-parton vagy a Váci utcán,
Moj daragoj , hamar eltelik hatvan év.

Itt e női hang már fél százada hallgat,
Kedvelni nem tud, teste élő félelem,
Lehoztak érte mégis minden csillagot –
Ócska konflison magához este érkezem.

S bár Önt, azt mondják, nem is ismerem,
Néhány évtized választ el, maroknyi föld;
A birodalom, mit odabent építünk,
Kegyes hazugság vagy világrend, összeköt.

Szeretném, ha idejönne mellém
Üldögéljünk porceláncsészék felett
Legyen az Néva-part vagy épp a Váci utca,
Emlékezem, ha hagynak, emlékeztetek.

Tegnapi bor kerül elő, s leszünk
Évszázadok alján gyűlő ébredés,
Szökőkutak vagyunk, szökésnek indult évek,
Néma párbeszédet játszunk, maga meg én.

A múltja lettem, s Ön a jövőm, ha úgy tetszik
Posztamens, műkő, meg némi füstarany,
Ránk gyűrődik minden ruhánk, késik
A kérdező, a válasz elmarad.